A postára való igyekvés során, azon kaptam magam, hogy állandójelleggel a hátam mögé lestem, nem követ-e valaki. Féltem! Nagyon féltem valamitől, amit még magamnak sem tudtam megmagyarázni. Miért? Egyszerűen, nem volt rá magyarázatom!
Olyat próbáltam véghezvinni, amit eddig sohasem ,rövid életem során sem tettem meg. Az alamuszi, félénk, visszahúzódó Verity Hartmann, a sarkára áll, és véghez viszi azt,amit igenis eltervezett. Nem lesz beleszólása senkinek sem.
Baljós gondolatokkal a fejemben, jártam az utam, közben mindenki megakadt a szemem,mert attól féltem, rájönnek, a féltve őrzött titkomra. Remegve álltam meg a postahivatal előtt, mély lélegeztetett vettem és beléptem az épületbe. A forró utca után, megnyugvásként hatott rám, a hideg épület. De,mielőtt beléptem volna, újból a hátam mögé lestem,de senki sem figyelt rám. ki is venne észre, egy jelentéktelen alakot Torontó közepén. Hamar sorra kerültem, alig álltak előttem. Belül remegtem az izgatottságtól,pedig ez sem volt rám jellemző. Még akkor sem, ha állásinterjúra mentem.
Merev tekintettel néztem a nőre, aki unott és rutinos mozdulattal vette el a borítékot a kezemből, és ugyanolyan unott hanggal kérdezte meg,mást nem óhajtok-e. Majd a pénzt kérte. Úgy spuriztam ki az épületből, a megkönnyebbüléstől felsóhajtottam. A jókedvem nem sokáig tarthatott, mert egy ismerős hang ütötte meg a fülemet. valaki rám köszönt. Sokáig nem kellett gondolkodnom ki az illető. Tilda volt az, a drágalátos unokahúgom,a kinek a hangjában gúny érződött, keveredve némi megvetéssel. Más sem hiányzott még a délelőttből, elég volt belőle a reggel is.
– Á, nicsak. Kit nem látnak szemeim! csak nem adtad fel, azokat az átkozott leveleket? – Látszott rajta, szétveti a kíváncsiság, az miatt, hogy tényleg voltam-e olyan bátor, s válaszoltam azokra a hirdetésekre. A képéről leolvastam a választ. Jól számítottam, kiült rá a válasz.
-De képzeld! S továbbra is az a kérésem, hallgass róla! – vetettem oda neki, fél várról.
-Jó, nem kell állandóan felhozakodnod vele. – húzta fel az orrát. Úgy látszik, megdöbbent a viselkedésemen. – Nem gondoltam rólad sohasem, hogy ilyenre is képes leszel egyszer. Remélem hogy legközelebb, nem a temetéseden fogjuk egymást viszontlátni.
Most én vágtam megdöbbent képet.
-Mi az hogy a temetésemen?
-Olvastam nem egyszer, hogy néhány gyilkos, a társkereső hirdetések útján keresik áldozataikat! Persze, a te két vámpírod, biztos kivételt tesz, ha belenéznek a két szép szemedbe. – Jót nevetett, saját kárörvendő megjegyzésén.
-Befejezted? Még is mit képzelsz magadról? Egy hívő ember nem beszél így!! Nálam felejtetted a könyvet, és a lapokat!
Végre abbahagyta a nevetést, amitől még a hátamon is felállt a szőr.
-Neked hagytam ott, hogy olvasd el! Én csak jót akarok neked, tényleg! S gondolkodj el! Vámpírok nem léteznek! Egy valaki létezik, az viszont a teremtő!
-Én meg azt mondtam, hogy nem olvasom el. Egyébként csak annyit akarok hozzáfűzni, a lapon található megjegyzésedhez, ha Isten megteremtette a Földet, megteremtette az embereket, velük együtt megteremtődött a jó és a rossz, vagyis a gonosz.
-Ez nem igaz! – reagált rá gyorsan.
-De igen! És még annyit mondok a vámpírokkal kapcsolatban, ugyanúgy, mint az embereknél, köztük is van jó és rossz.
Szemeit forgatta a hallottaktól.
-Tudod mit? Én inkább erre már nem mondok semmit. Csak annyit! Miséztetek a lelki üdvödért!
Erre sarkon fordult, dúlva-fúlva elviharzott mellőlem. Hazamentem, és napról-napra idegesebbé váltam, hogy nem érkeznek válaszok. Sokáig nem kellett toporzékolnom, az e-mailjeimet bámultam percenként. Nagy meglepetésként, a válaszok feladását követő negyedik nap,megérkezett az első válasz.
Kedves Verity!
Rionard vagyok. Láttalak téged annak idején, vagyis pár hete a belvárosi kávézóban, nem messze ültem tőletek. mindent hallottam, amiről kiabáltál. Boldog vagyok attól, hogy hiszel a vámpírok létezésében. Léteznek! S ha magadban is hiszel, találkozzunk, ugyanott. Válaszod várom. Üdvözlettel. Rionard.
Többször átolvastam a sorokat, a szívem hevesen dobogott,minden egyes szó után. Nem akartam hinni a szememnek. Egy vámpír , egy igazi vámpír válaszolt nekem! Léteznek! Igen is léteznek! Hihetetlen!! Tilda elmehet a búsa, itt a bizonyíték! Aztán egy pillanatra elbizonytalanodtam. És ha neki van igaza, és átverés az egész? Nem! Az lehetetlen! itt a bizonyíték!!Milyen gyönyörű neve van: Rionarad! nem késlekedtem a válaszadással, Ő percekkel később válaszolt nekem. Ugyanabba a kávézóba kérte a találkozót, ahol hetekkel ezelőtt Tildával veszekedtem, a létezésükkel kapcsolatban. Csak egyetlen problémát kellett kiküszöbölni: Anyut. És persze Tildát.
Kommentek
Kommenteléshez kérlek, jelentkezz be: